Nyomtatás

Csőben sült paradicsomos rakott zellerA XIX.-XX. századi Erdély egyik meghatározó szereplője volt báró Bornemissza Elemérné, Szilvássy Karola, Bánffy Miklós Erdélyi történet c. könyvének női szereplője, aki híresen jó konyhát vitt anno...

A Helikon gondozásában jelent meg szakácskönyve, innen az alapötlete a receptnek, persze mint mindig, most is kicsit módosítottam. Régi jó hagyományos ízeket idézett a végeredmény.

Hozzávalók:

 

 

 

 

 

 

Elkészítése:
A zellerszeletek mindkét oldalát kevés olivaolajban halvány barnára sütjük.
Az olajon megpirítjuk a hagymát, fokhagymát, hozzáadjuk a fűszereket, majd a húst és puhára pároljuk.
Egy jénai edényt kivajazunk, zsemlemorzsával kibéleljük, majd rétegesen lerakjuk először a zellert, utána a rizst, rá a darált húst, most ráöntünk egy kevés paracsomlét. Az utolsó réteg hús legyen, erre pedig a meghámozott és felkarikázott paradicsomok kerülnek, végül pedig a reszelt sajt.
Sütőbe tesszük, 15 percig fedő alatt, majd 5 percig, - amíg a sajt megpirul - már fedő nélkül átsütjük. Gyors, egyszerű és nagyon finom.
Jó étvágyat!

SÜTIK KEZELÉSE
Tájékoztatjuk, hogy honlapunkon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Tudjon meg többet erről!