Nyomtatás

Sonkas turos leveles tekercsAz alapötlet a NOSALTY oldalon volt, sajtos változatban. Nekem volt épp egy kis maradék túró a hűtőben, megfűszerezve, azt tuningoltam fel füstölt sajttal. Az eredmény egy nagyon pikáns előétel, ami egy kiadós leves után akár főétel is lehet.

Hozzávalók:

 

 

 

 

 

Elkészítése:
A túrót összekeverjük a zöldfűszerekkel, sóval, borssal, fokhagymával és a füstölt sajttal, kicsit meglazítjuk tejfellel.
A leveles tésztát kiterítjük, a túrót egyenletesen elterítjük rajta, a szélein 1-1 centimétert hagyunk...
Ráterítjük a sonka-szeleteket, megkenjük tejfellel, majd feltekerjük a tésztát, hogy egy hosszú rúd legyen belőle. A végeit tojásfehérjével leragasztjuk, tetjét megkenjük tojássárgájával, vagy tejföllel és az előmelegített sütőben 180 fokon 20-25 perc alatt megsütjük.
Langyosan szeleteljük, zöldsaláta levélen tálaljuk.

Legközelebb juhturóva, kaporral és esetleg maradék sülthússal (apróra vágva) fogom kipróbálni. Az is jó variáció lehet...

SÜTIK KEZELÉSE
Tájékoztatjuk, hogy honlapunkon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Tudjon meg többet erről!